Mi lehet rosszabb annál, mint mikor reggel csipától ragadó szemmel kinézel az ablakon és azt látod, hogy mélykék esőfelhők tornyosulnak feletted.
Nekem minden ilyen reggel görcsbe rándul a gyomrom. Nem azért mert romlott volt az előző este elfogyasztott 32% pulykahúst tartalmazó virsli, és nem is azért, mert magával az aranyat érő májusi esővel van problémám. Bár a napi viselet kiválasztását meglehetősen megnehezíti.
Néha elgondolkozom azon, hogy a maihoz hasonló esős napok miatt veszélyességi pótlékot fogok kérni a munkahelyemen, vagy a fővároshoz fordulok lelki nyugalmam megzavarása miatt jogorvoslatért, hiszen testi épségemet folyamatosan kockára kell tennem munkába menet.
Rettegésem forrása társadalmi eredetű. Minden baj okozója, aki a legnagyobb felelősséggel tartozik, nem más, mint egy Sir Jonas Hauway nevezetű angol úriember. Sajnos már nem él, mert ellenkező esetben mostani bejegyzésem helyett épp neki fogalmaznék egy nem kifejezetten cizellált panaszlevelet. A probléma azonban i.e. 860 körüli évekig vezethető vissza. Legyünk azonban őszinték, abban az időben is elég forró volt ez éghajlat Ninive környékén, így megbocsájtható, ha valamilyen eszközzel védekezni próbáltak a tűző napsütéssel szemben. De mégis csak ez a Sir Jonas volt, aki ezt az ókori eszközt Nagy-Britanniában a napsütés helyett, az eső elleni harc korszakalkotó fegyverévé tette. Igen, az esernyőt.
Mert hát lássuk be, egy olyan eszközzel állunk szemben, ami az emberi élet kioltására ugyan csak szakértő kezekben alkalmas, de egy laikus is komoly sebek ejtésére képes. Az alatt a 30 másodperc alatt, amíg átverekeded magad a szitáló esőben egyik villamosmegállótól a másikig, szemed világágát bármelyik pillanatban elveszítheted. A támadások nem csak szemből, hanem a vak oldalról is érkezhetnek szinte bármilyen magasságban. Persze ez a veszélyhelyzet csak akkor áll elő, ha te magad nem rendelkezel a többi fenevadhoz hasonlóan ezzel a míves harci eszközzel. E nélkül macska ügyességre és a higanymozgásra van szükséged, hogy az orv támadásokat elkerülhesd.
De miért nem dönthetek én magam arról, hogy akarok-e esernyőt hordani vagy sem. Ez olyan, mintha csak azért kellene cigizzek, mert úgy kisebb egészségkárosodást szenvedek, mintha passzív dohányos lennék. Ha van Nem Dohányzók Világnapja, akkor miért ne lehetne Esernyőt Nem Használók Világnapja is. Ezt is lehetne ugyanúgy szabályozni, mint a dohányzást, csak itt bizonyos tekintetben fordítva. Amíg a dohányosokat kizavarják az utcára, addig én az esernyősöket nem engedném ki. Lenne néhány klub, ahol benn egy kis vagy nagy terembe (attól függ ki mennyire bevállalós) mindenki bátran nyitogathatja rá a másikra az ernyőjét.
Azt kell tudomásul vennünk, hogy társadalmunk az esernyő használat evolúciós folyamatának nagyjából a közepén tart. Tudjuk, hogy mi az. Tudjuk, hogy mire való. De még biztonságosan nem tudjuk használni. Ezen azért még van mit csiszolni.
Ezúton kérek minden esernyővel felszerelt gyalogos közlekedésben résztvevő közszereplőt, hogy figyeljen oda a mellette állókra.
