LittleHorse

Mi lehet rosszabb annál, mint mikor reggel csipától ragadó szemmel kinézel az ablakon és azt látod, hogy mélykék esőfelhők tornyosulnak feletted.

Nekem minden ilyen reggel görcsbe rándul a gyomrom. Nem azért mert romlott volt az előző este elfogyasztott 32% pulykahúst tartalmazó virsli, és nem is azért, mert magával az aranyat érő májusi esővel van problémám. Bár a napi viselet kiválasztását meglehetősen megnehezíti.

Néha elgondolkozom azon, hogy a maihoz hasonló esős napok miatt veszélyességi pótlékot fogok kérni a munkahelyemen, vagy a fővároshoz fordulok lelki nyugalmam megzavarása miatt jogorvoslatért, hiszen testi épségemet folyamatosan kockára kell tennem munkába menet.

Rettegésem forrása társadalmi eredetű. Minden baj okozója, aki a legnagyobb felelősséggel tartozik, nem más, mint egy Sir Jonas Hauway nevezetű angol úriember. Sajnos már nem él, mert ellenkező esetben mostani bejegyzésem helyett épp neki fogalmaznék egy nem kifejezetten cizellált panaszlevelet. A probléma azonban i.e. 860 körüli évekig vezethető vissza. Legyünk azonban őszinték, abban az időben is elég forró volt ez éghajlat Ninive környékén, így megbocsájtható, ha valamilyen eszközzel védekezni próbáltak a tűző napsütéssel szemben. De mégis csak ez a Sir Jonas volt, aki ezt az ókori eszközt Nagy-Britanniában a napsütés helyett, az eső elleni harc korszakalkotó fegyverévé tette. Igen, az esernyőt.

Mert hát lássuk be, egy olyan eszközzel állunk szemben, ami az emberi élet kioltására ugyan csak szakértő kezekben alkalmas, de egy laikus is komoly sebek ejtésére képes. Az alatt a 30 másodperc alatt, amíg átverekeded magad a szitáló esőben egyik villamosmegállótól a másikig, szemed világágát bármelyik pillanatban elveszítheted. A támadások nem csak szemből, hanem a vak oldalról is érkezhetnek szinte bármilyen magasságban. Persze ez a veszélyhelyzet csak akkor áll elő, ha te magad nem rendelkezel a többi fenevadhoz hasonlóan ezzel a míves harci eszközzel. E nélkül macska ügyességre és a higanymozgásra van szükséged, hogy az orv támadásokat elkerülhesd.

De miért nem dönthetek én magam arról, hogy akarok-e esernyőt hordani vagy sem. Ez olyan, mintha csak azért kellene cigizzek, mert úgy kisebb egészségkárosodást szenvedek, mintha passzív dohányos lennék. Ha van Nem Dohányzók Világnapja, akkor miért ne lehetne Esernyőt Nem Használók Világnapja is. Ezt is lehetne ugyanúgy szabályozni, mint a dohányzást, csak itt bizonyos tekintetben fordítva. Amíg a dohányosokat kizavarják az utcára, addig én az esernyősöket nem engedném ki. Lenne néhány klub, ahol benn egy kis vagy nagy terembe (attól függ ki mennyire bevállalós) mindenki bátran nyitogathatja rá a másikra az ernyőjét.

Azt kell tudomásul vennünk, hogy társadalmunk az esernyő használat evolúciós folyamatának nagyjából a közepén tart. Tudjuk, hogy mi az. Tudjuk, hogy mire való. De még biztonságosan nem tudjuk használni. Ezen azért még van mit csiszolni.

Ezúton kérek minden esernyővel felszerelt gyalogos közlekedésben résztvevő közszereplőt, hogy figyeljen oda a mellette állókra.

Lássunk csodát...nagysikerű blogom megélte a mesebeli harmadik bejegyzést. Ha másra nem is, de erre már mindenképpen büszke lehetek.

A kritikák viszont érkeznek szép számmal, amit nagyon köszönök.

Az előző irományom valóban elég hosszúra sikerült, ami maga után vonta a másik súlyos hibát. A végére már egyáltalán nem maradt energiám, sőt az igazat megvallva, már én is rohadtul untam, nem hogy Ti. Továbbá a kitűzött határidő által gerjesztett kényszer sem tett túl jót. De ahogy a mondás tartja, jó BME-s holtáig tanul, le kellett vonni a tanulságot. Szarok a rendszerességre, írok, ha jól esik. Ha már a témánál vagyunk, akkor a Kellékfeleség című film egyik legjobb jelenetét idézném: "Ha kell, kinyomom!"

Mostanában az is eléggé el veszi az időmet, hogy már jó ideje Diablo III lázban égek. Ami azt illeti, nagy a sansz arra, hogy  a játék megjelenése tovább rontja a gyakori bejegyzések lehetőségét. De nincs mit tenni, örök ifjú vagyok.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy életemben talán másodszor elkérték a személyigazolványomat egy vegyesboltban, amiért vásárolni szerettem volna egy üveg fehér bort az oldalbordám társaságában. Az oké, ha pár évvel fiatalabbnak néznek, de azért nah....Vagy a másik lehetőség, hogy NAV-osnak néztek...hát nem tudom melyik megalázóbb. Az eladónő védelmében, hogy meglehetősen jól szituált voltam, mint általában, és nem sokszor fordulok meg Siófokon.

A mai szösszenetet a Balaton déli partján eltöltött két szállodai nap ihlette.

Félelmetes, hogy 2012-t írva sem tudnak az emberek kinőni a mindenki által ismert "magyar-betegségből". Eddig úgy gondoltam, külföldre kell ahhoz utazni, hogy szembesülj ezzel jelenséggel. Példaként egy velenecei (a távolabbi) busz utazás, amikor még az autópálya előtt előkerült a májkrémes szendvics és a házi pálinka. 40-50 éves emberekről van szó.

Áááá, de nem...ezt ösztönszerűen tudjuk űzni idehaza is. Törvényszerű, hogy ha befizetünk egy utazásra, akkor vagy el kell lopnunk, vagy le kell ennünk, a magunkban jogosnak ítélt ár feletti összeget.

Az ominózus szállodában két formában jelentkeztek a betegség tünetei.

Az első a wellness szolgáltatások maximális kihasználása. De ne arra gondoljunk, hogy befizetünk egy egészségkúrára, egy kozmetikai kezelésre vagy egy levendulás relaxáló masszázsra. Nem-nem, ennél sokkal triviálisabb dolgokra kell asszociálni.

Az kevésbé zavar, ha valaki a rendelkezésre álló szaunák mindegyikét kipróbálja, mert hát Istenem, tegye...az már egy kicsit viszont bosszant, ha a tudatos szaunázást azzal teszik élvezhetetlenné 70es hölgyek, hogy a szauna üvegén keresztül a pofádba bámulva tudatják, hogy az általad benn töltött három perc már rontja az ő saját wellness élményüket.

Miután kiűzik az embert a szaunából muszáj más szórakozás után nézni. Azonban a jakuzzi szóba sem jöhet. De nem ám...a hatszemélyes pezsgőfürdő medence folyamatosan teltházzal üzemelt...azaz 8-10 fővel.

Mivel ez a szálloda külcsínre ugyan nagyon patináns, de nem tartozik a legnagyobbak közé, ezért a wellness felszereltsége sincs az élvonalban. De, mint minden ilyen hotel, rendelkezik olyan medencével, amibe beleszórtak minden jót...szerencsére nem a vendégek...legalábbis semmit nem láttam úszni a víz tetején. Volt azonban buzgár a padlóban, masszázssugár az oldalfal egyes részein és sodrófolyosó. Na...hát ezeket a extra helyeket is csak örökölni lehet. Mert nehogy már más is jól érezze magát, meg ha már fizettél, akkor az már milyen, hogy csak úszkálsz meg áztatod magad a vízben. Azt otthon is lehet a kádban vagy a lábad a lavórban körömvágás előtt.

Szánalmas, hogy csak azért kell lemenned reggel 8 óra pity-pity-re (nyitás) a medencéhez, hogy az előbb felsoroltak valamelyikét magad is ki tudd próbálni.

Ami viszont most következik, az nem más, mint egy hatalmas öngól a szállodák részéről. Azaz csak azt hisszük, hogy az...pedig ez nem más, mint egy jól kifundált hátba szúrás az üzemeltetők részéről, ahol pont a betegség másik tünetét használják ellenünk. Ez nem más, mint a svédasztal, vagy ahogy tetszik büféasztal.

Miért és kérdem szánakozva, miért gondoljuk azt, hogy ha indokolatlanul sok ételt pakolunk egy tányérra, vagy megfelelő mennyiséget 4-5 tányérra, majd ezeknek a töredékét sem fogyasztjuk el, akkor az jó?!

Ne legyünk naívak, ezzel a lépéssel nem hozzuk nehéz helyzetbe a nagytőkés szálloda láncokat. Már régen belekalkulálták a szoba árába az ilyesfajta viselkedésből adódó profit kiesést, amit tovább kozmetikáznak a 600 Ft-os ásványvízzel és a 400 Ft-os bodzaszörppel.

Ha már a pénzünk elvész legalább a tisztességünket tartsuk meg, és származásunkat ne így tegyük egyértelművé külföldön, vagy mások előtt idehaza.

Ahogy ígértem egy hete, hát íme…jelentkeztem. Arra hamar rá kellett jönnöm, hogy ez az ígérgetés elég frusztráló, túl nagy terhet jelent. Úgy éreztem magam a kötelesség súlya alatt mintha házi leadásom lenne, ezért mostantól csak akkor fogok írna, ha kedvem lesz.

A cím, mint látjátok maradt a már korábban beharangozott, de a közel múlt eseményei majdnem átírták a forgatókönyvet. Sokáig érlelődött bennem egy másik téma, méghozzá a „Mennyire hülyék és szánalmasak az emberek”, de úgy éreztem ennek később is lesz aktualitása.

Szóval! Trend. Divat. Általános fogalmak. Ha maguk a szavak nem is, de mögöttük rejtőző jelentés mindennapjaink szerves része. Menő, nem menő? Ciki, nem ciki? A bulvárlapok és bulvár internetes "hírportálok" leggyakoribb kérdései. A ciki jelentését talán azok tudnák a legkönnyebben megfogalmazni, akik az elmúlt évben hozzájutottak egy remek kis oldaltáskához egy hipermarket lánc hathatós segítségével.

Mindannyian tisztában vagyunk a felsorolt szavak jelentésével, de szerettem volna egy kis tudományos jelleget is kölcsönözni a mai bejegyzésnek, ezért hosszasan keresgéltem az interneten (…igen…ez valóban annyit tesz, hogy „rákeresőztem”). Íme, néhány szakszerű értelmezés a teljesség igénye nélkül:

Trend:

1. "az az irányultság, amerre valami változik vagy fejlődik" (forrás: www.wikiszotar.hu)
2. Angol kifejezés: "fejlődési irányzat, főirány, irányadó áramlat" (forrás: www.meszotar.hu)

Divat:

1. "Szokásrendszer, amely az élet külső formáit, a társas érintkezés módját irányítja és a koronként változó ízlésnek felel meg." (forrás: www.wikiszotar.hu)
2. "Uralkodó ízlésbeli irányzat; az öltözködés kevésbé lényeges külsőségeit (szabást, színt, díszítést) befolyásoló, változtató, egy időben sok egyénnél megmutatkozó, jellemző, idővel változó irányzat." (forrás: www.wikiszotar.hu)
3. "Ritka: Felkapott káros szokás; adott időszakban uralkodó, általánosan elterjedt hibás gyakorlat." (forrás: www.wikiszotar.hu)
4. Az élet külső formáit, a társas érintkezést, de különösen a viseletet, az öltözködés módját irányító és koronként változó szokások összessége, rendszere. (www.meszotar.hu)

De mit is nevezünk mi trendnek, vagy mi az igazán "trendy"? Véleményem szerint gyakorlatilag bármi. Bármi, amire rá tudjuk sütni, hogy az.

Néhány példán keresztül be fogom mutatni, hogy mind a wikiszotar.hu, mind pedig saját egyszerű, letisztult megfogalmazásom is teljesen helytálló. Sőt talán ezek együttesen adják a tökéletes definíciót. Egy biztos: a divat elől nincs menekvés.

Első példaként vegyük talán a gumicsizmát. Pár évvel ezelőtt, ha bárki azt mondta volna, hogy a kor hölgy tagjai egymás elől fogják felvásárolni a viccesebbnél viccesebb mintázatú magas szárú gumi lábbeliket, az biztos, hogy kiröhögjük, de lehet, még jól el is verjük. De nekik lett volna igazuk...mára a földműveléssel foglalkozó lakosság második számú ismertető jegyeként (első a kapa, motorizált gazdaságban a traktor) elhíresült viselet igen is keresett árucikk, de nem a kertészeti osztályon.

 Persze ne gondoljuk azt, hogy csak a gyengébbik nem körében fordulnak elő ehhez hasonló anomáliák. Gyermekkorom egyik legmenőbb ruhadarabja, a baseball sapka mellett, a színes öltönykabát. Ki ne emlékezne azokra az undorító zöld és lila zakókra, amit csak apáink és a „tanárgyerek” engedhettek meg maguknak. Annyira meghatározó szerepet töltött ez be a magyar társadalomban, hogy a kisebbség jeles képviselői még ma is ezek viselésével próbálnak beilleszkedni.

Az én életemben a divat először 10 év koromban egy távirányítós autó formájában manifesztálódott, amit követtek az amerikai háborús hős játékfigurák stb., stb., stb. Én is megtettem mindent azért, hogy ne csak a padtársam büszkélkedhessen ilyen játékokkal. Ez alatt azt értem, hogy addig hisztiztem a játékboltban magam a földhöz csapkodva, amíg édesanyám be nem adta a derekát. Lányok esetében vélhetően ugyanez a jelenetsor játszódhatott le csak az autót kicsi pónival, a játék katonát pedig a szőke görkoris műanyag csajjal kell helyettesíteni.

De ami mindkét nem életében komoly szerepet játszott, és a divat kifejezéshez leginkább kötődik, az biztos, hogy az öltözködés. Persze mondhatnánk, hogy a férfiakat ez korán sem érdekli annyira, de ez egy arcpirító hazugság lenne. Ez amúgy lehet egy célzott átformálási kísérelt a nemi egyenjogúság jegyében, aminek célja, hogy nekünk férfiaknak is 30 perc kelljen ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, melyik cipőt vegyük fel. Majd minden ruhadarabnál újabb fél-fél óra következik.

De ettől eltekintve már középiskolás éveim alatt is komoly presztízs kérdést jelentett, hogy ki hány darab márkás cuccal rendelkezik. Az más kérdés, hogy egy "egységsugarú" diák 5-6 sport-, és egy maximum két farmermárkát ismert.

Ha már a presztízs szó is elkerült, akkor folytatva a tudományos vonalat, egy újabb kifejezést szeretnék bevezetni a gondolatfolyamba. Mai új szavunk…(dobpergés)…a státuszszimbólum.
Régebben úgy fogalmaztam volna meg ezt, hogy „a státuszszimbólum egy olyan tárgy, ami nekem sosem lesz”, de a helyzet jelenleg nem ennyire elkeserítő.

Státuszszimbólum: "Olyan vagyontárgy, vagy tulajdon, amellyel birtokosa a kiemelkedő anyagi, illetve a társadalomban, vagy szűkebb társaságban betöltött előkelőbb helyzetét igyekszik nyilvánvalóvá tenni."(forrás: www.szomagyarito.hu)

Mellékesen itt szeretném felhívni a figyelmet a szakszerűen megjelölt irodalmi forrásokra. Az ember, tényleg más hibáiból tanul a legkönnyebben, vagy inkább a legszívesebben. Ha ehhez a bejegyzésemhez írnék ajánlást, akkor sokat nem kellene gondolkodnom a címzett nevén.

Kanyarodjunk vissza az alap témához.

Nem véletlenül az öltözködés az, ahol a státuszszimbólum szó fontos szerepet kap. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt még komoly társadalmi rétegződést lehetett kimutatni anyagi szempontból tisztán ruha- és a cipőviselet alapján (nem támaszkodom hivatalos forrásokra, ez saját megfigyelés, ezért ha valaki a témában szakavatott, akkor most ne csapkodja a billentyűzettel az asztalt dühében). Most is sok mindent meg lehet tudni az öltözködésből, de ma leginkább a zenei stílus vagy a korosztály állapítható meg ebből (jah meg persze, hogy ki a meleg, programozó vagy építész…a felsoroltakat nem kell párosítani, mint pl. meleg építész). Én most konkrétan az anyagi lehetőségekre szeretném kiélezni ezt a megállapítást.

Bizonyos márkák annyira elérhetetlenek voltak egy időben (vagy annak tűntek), hogy a társadalmi hovatartozás kifejezőeszközeivé váltak. Ezeknek a márkáknak, tárgyaknak a birtoklása és megszerzése életünknek fontos állomásai, mint ahogy ezt egy játékfejlesztő cég, egyfajta „életszimulátor” készítésénél fel is használta. De azt gondolom, hogy a globalizációnak és a külföldi áruk beáramlásának köszönhetően (röviden, vége a szocializmusnak) ezek a márkák elvesztették ikonikus jelentésüket. A kör ezzel azonban nem zárul be, mert minden élethelyzetben lesz olyan márka vagy olyan vagyontárgy, amire ugyanígy fogunk tekinteni. Mondhatnánk, hogy ez egy végtelen folyamat, de van azért egy szó, ami a jó érzésű embereknek bizonyos szint után már „Megállj”-t parancsol, ez nem más, mint a sznobizmus. Ez azonban nagyon messze áll cikkem témájától, ezét nem is fordítanék energiát ennek értelmezésére.

Hogyan kapcsolódik az eddig elhangzottakhoz az életmódváltás? Közvetlenül sehogy. A hosszas bevezetőre azért volt szükség, hogy kihangsúlyozzam az öltözködés társadalomban betöltött szerepét. Azonban, ha valaki szerencsés, akkor már egy túrkálóban is hozzájuthat olasz divatmárkákhoz néhány ezer forintért. Azonban minden korban szükség van státuszszimbólumokra. Ijedségre azonban semmi ok! Ezeket a társadalom magának generálja. Lehet az egy drága óra, egy e-book, egy krokodilos logóval ellátott cípő, egy félig megevett almával díszített laptop vagy okostelefon. Egy ilyen vagyontárgy azonban csak addig szimbólum, ameddig csak néhány ember mondhatja magáénak. Ahogy terjed, úgy veszíti el fényét és válik kevésbé érdekessé. Példának itt van az előbb említett érintőképernyős mobiltelefon. Döbbenetes, hogy amíg néhány éve alig láttál 1-2 darabot belőle az utcán, addig ma már minden ötödik ember a buszon, azon játssza az Angry Birds-öt (még most kérnék elnézést a termékmegnevezésért). Mindezt úgy, hogy a márka a luxuscikkek listáján szórakoztató elektronikai vonalon legalább 10 éve az elsők között van. És egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez azért van, mert jobban élünk, mint négy éve. Egyszerűen ettől válsz annak a társadalmi rétegnek az elismert szereplőjévé, amihez tartozni akarsz. Persze mindig jön egy új széria, ami még a korábbinál is drágább, így ez a lánc nagyon sokáig fenntartható.

A ruhák és cipők hegemóniájának azonban érezhetően vége. Helyüket átveszik az elektronikai cikkek és - most néhányan fogják be a szemüket- a testmozgás. Cikkem valódi témája az, hogy párhuzamot vonjak az öltözködés, mint korábbi státuszszimbólum és mint anyagi lehetőségek kifejező eszköze és a jelenleg egyre népszerűbb fitneszközpont látogatás között.

Fiatalabb koromban rengeteget sportoltam: foci, kézilabda, floorball, kosárlabda, asztalitenisz stb. Gyakorlatilag minden, amihez labda kell és amire egy vidéki kis faluban lehetőség nyílik. Az egyetemi élet azonban, mint sok mást, engem is megváltoztatott. Elhiteti veled a környezeted, hogy a püffedés, az egész napos film nézés és e közben pizza zabálás és a sörhas menő. Ennél a példánál is érezhető, amit az elején mondtam: minden olyan dolog lehet trendy, amire rá tudod sütni, hogy az. Vagy, hogy mást ne is említsek, ott van a kisvidéki (bláááhhh). Szintén egy jeles képviselő a már említett nagy tévedések sorában. Átkozom azt a napot, amikor egy forró nyári estén a gondolata is megfordult a fejünkben, hogy azt a förtelmet igyuk. De a társaságnak akkor meg volt az ereje ahhoz, hogy még ezt is követendő példaként állítsa be, és így mérgezzen meg százakat. És a mérgezést nem viccnek szántam.

Rá kellett azonban ébredni, hogy az úszógumi és a toka mégsem olyan király dolog, főleg azért mert már mindenkinek volt. Térültünk-fordultunk és hirtelen a súlyzók koccanására és a szakadó izomrostok hangjára lettünk figyelmesek. Beköszöntött az izomkorszak! Egyre gyakrabban és egyre többen kezdték el látogatni a kondicionáló termeket, ismertebb néven „lejártak gyúrni” Életmódváltás?! Nem hinném. Egy újabb kreált státuszszimbólum. Egy ilyen terem gyakori látogatása, nem kevés pénzt emészt fel, így teljesen ideális a ruházkodás korábbi tisztségének betöltésére.

Hölgyek estében ugyanez lejátszódott. Szép számmal fogynak a fitnesz bérletek. Persze a folyamat nem teljesen ugyanaz, mert velünk ellentétben, a nők a divat kedvéért sosem hagynák el magukat. Nem könnyű bevallani, de igényesség tekintetében valószínűleg nem a férfiak az evolúció prototípusai. Ettől függetlenül az tagadhatatlan, hogy az otthoni vagy a termekben történő „fittizés” felkapottá vált. Amíg korábban sokan azzal nyugtatták magukat, hogy nincs idejük a mozgásra, mert fáradtak, messze van a futópálya, inkább megnézek még egy részt az aktuális sorozatból stb., addig ma már vidáman járnak az emberek kocogni vagy kevésbé vidáman, de izzadnak az „insane cardio” gyakorlatok közben.

Azonban véletlenül se gondolja azt bárki, hogy ezzel nekem bármi problémám lenne. Egyáltalán nem fontos, hogy mi a kiváltó ok, vagy mi a motiváció akkor, ha valaki arra vállalkozik, hogy foglalkozik az egészségével. Mindegy, hogy magadnak, vagy a barátodnak/barátnődnek akarsz jobban tetszeni, vagy csak azért jársz el súlyzózni, mert a haverjaid is járnak, vagy mert a barátnőd leadott 1,5 kilót és ez versenyhelyzetet teremt. A rendszeres mozgást és a tudatos életvitelt sosem kell magyarázni. Az sem számít, ha ezt az aktuális divat hatására tesszük. Ez nem egy „felkapott káros szokás”, mint egy időben a dohányzás, ez a divat egyik legszerethetőbb terméke.

A veszélyt viszont abban látom, ami sajnos már most is érezhető. Először a gyúrás volt a menő, meg a feszülős S-es póló. Ezt szépen lassan felváltotta a „cardio”, a "spinning" majd a TRX, stb…Én nagyon bízom benne, hogy mindig ki fognak találni újabb és újabb alakformáló edzésprogramokat valami szépen csengő névvel, mert attól félek, ha egyszer ezek elfogynak, akkor a társadalom új státuszszimbólum után fog nézni…és abban szinte biztosak lehetünk, hogy a következőt nem az egészséges életmód területén fogja keresni.

Ennek a több oldalnyi sületlenségnek az üzenete röviden ennyi: Ne engedjük, hogy a mozgás divattá váljon!

Szeretettel üdvözlök mindenkit az elnevezésben minden kreativitást nélkülöző oldalamon! Jah és persze köszönöm a blog.hu csapatának a lehetőséget, valamint a családomnak és mindenkinek, akik támogattak a döntésemben.

Szevasztok!